Neked is van egy történeted?

2025.02.25

Neked is van egy történeted?

SÉTÁLJ VELEM, és meghallgatom!

Már akkor is igyekeztünk pénzügyileg tudatosak lenni, amikor a gyerekeink még kicsik voltak.

Ismerőssel kötöttünk mind a ketten egy olyan ÉLETBIZTOSÍTÁST, ami akkor járt le, amikor a gyerekek elérték a 18. évüket. Kb.

Gyermekkorukban sokszor mentünk velük nyaralni, utaztunk, amikor a pénztárcánk engedte. Sok-sok élményt igyekeztünk adni: sátrazás, evezés, tengerpart, Balaton, biciklitúra, rafting. Általában hazafelé ezt mondták nagy lelkesen: "Ez volt az eddigi legjobb nyaralás!" Mi pedig boldogok voltunk. Mert ugye tudjuk, hogy ha semmi más, de az érzés megmarad.

Aztán ahogy kamaszodtak, egyre kevésbé akartak velünk jönni. KINEK ISMERŐS?

Ők felnőttek lettek, a biztosításunk meg lejárt. El kellett döntenünk, hogy mi legyen vele. Befektessük? Vegyünk valamit? stb.

Azóta már tudom, hogy életünk legjobb döntését hoztuk meg. 2 hetes közös Skandináv utazás repülővel, hajóval, vonattal.

A szervezést rájuk bíztuk, hova, mikor, mivel menjünk, mit nézzünk meg. A bizalom, hogy ők dönthetnek, nagy lelkesedést váltott ki. Szerveztek, számoltak, keresgéltek.

Tudtuk, hogy a felnőtté válás után így már soha nem leszünk együtt. Az élet mindenkit elsodor a maga útjára. Csodálatos 2 hét volt. Remélem, nekik is.

  • Lett volna pénzünk erre az utazásra, ha nem rakunk félre kicsi koruk óta?

  • Lett volna helye ennek a pénznek máshol is a családban?

  • Megérte összegyűjteni, hogy aztán pikk-pakk elköltsük? (együtt)

Ezt mindenki maga döntse el. Meg azt is, hogy az összerakott pénz éppen mire kell, milyen élethelyzet adódik, amire szükséges elkölteni, vagy éppen egy ilyen életre szóló közös élmény lesz belőle.

A lényeg: VOLT RÁ PÉNZ, MERT VOLT EGY BIZTOSÍTÁSUNK!

Ami bevédte a családunkat, ha komoly baj történt volna. De nem történt!

Lejárt, és egy felejthetetlen utazás lett belőle.

Na, ilyeneket is tudok neked ajánlani!

SÉTÁLJ VELEM! MEGHALLGATOM A TE TÖRTÉNETEDET IS!

"A jövő biztonságát segítem!"


Más írásaink a témában


Értesülj elsőként az újdonságokról!

Nem fogunk felesleges hírlevelekkel bombázni! 

Öngondoskodom Információs levél - Csak ami hasznos...