Az érzés...

Vannak kapcsolatok, amik eltartanak egészen idős korig. Igen, még vannak.

Együtt megélni a pillanatokat, együtt felnevelni a gyerekeket, elengedni őket, megint kettesben maradni. Hála, hogy megadatott.

De néha, aztán egyre többször felmerül a gondolat. Mi lesz…ha…egyszer…egyedül…utána… nem folytatom.

Egyszer csak eljön. Vagy te, vagy én.

A nyugdíj nem csak hogy inflálódik, de egyre kevesebbet ér. A gyerekek is küzdik a saját nehézségeiket. (Igaz, van a Szülőtartási kötelezettség, amit csendben törvénybe hoztak, de nem szeretném.)

Hogyan tovább, ha ő elmegy? Hogyan tovább, ha én elmegyek? Marad utánunk egy káosz, amiben hirtelen elveszünk. Mit, hogyan tegyünk, miből?

Vannak ilyen párok? Ismersz ilyeneket? Bizony vannak.

Amikor néhány évvel ezelőtt aláírtuk mind a ketten azt az ajánlatot, amivel egymást bevédhetjük anyagilag, megszűnt a feszítő, egyre többször felvillanó kérdés: Mi lesz velem egyedül? Mi lesz veled egyedül? 

Helyébe lépett egy ÉRZÉS: Biztonságban vagyunk, biztonságot adtunk egymásnak. Legalább anyagilag.

Felemelő és megnyugtató érzés. Azóta is velem van, remélem, még nagyon sokáig megmarad.

A napokban egy nagyon kedves, régebb óta fiatal házaspárral kötöttem szerződést. A döntés meghozatala után a hölgy ugyanazt az érzést fogalmazta meg, ami nekem már évek óta megvan. Egy felszabadult biztonságérzetet kapott ettől a lehetőségtől.

Hálás vagyok, hogy hozzásegíthettem.

Hálás vagyok, hogy megosztotta velem ezt a mélyről fakadt érzelmet.

Egy ÉRZÉS… Neked megvan?

Beszélgessünk róla!

"A jövő biztonságát segítem!"

Más írásaink a témában