
Ki gondoskodik majd a nyugdíjadról?

Ki gondoskodik majd a nyugdíjadról?
Nehéz kérdés.
Mikor mi fiatalok voltunk, ez nem is volt kérdés. Mindenki dolgozott, ha elérte azt a bizonyos kort, ami persze kevesebb volt, mint ma, elment nyugdíjba. Ez akkor egy megbecsült biztonság volt. Eszünkbe sem jutott, hogy ez nem így lesz időtlen időkig.
Aztán minden megváltozott. Folyamatosan. Először kicsit, aztán nagyon. Amit félretettünk, az is valahogy "eltűnt".
Ma később kezdenek el dolgozni a fiatalok, sokan külföldre mennek, és ha így marad minden, haza se jönnek.
Egyre többen leszünk mi, nyugdíjasok. Egyre kevesebb pénz jut ránk.
Már csak az a kérdés: MI LESZ A MOSTANI FIATALOKKAL? NEKIK LESZ NYUGDÍJUK?
Ez az igazi kérdés. És pont ezzel nem foglalkoznak még, mint ahogy anno mi sem. Mert egyszerűen hihetetlen még a gondolat is. PEDIG LÉTKÉRDÉS.
Júniusban Ausztriában olyan hotelben szálltam meg, ahol szinte csak nyugdíjasok voltak. Vidám, önfeledt, jókedvű osztrák nyugdíjasok. Túráztak, ettek, ittak. Megtehették, mert ott már az első fizetésüktől kezdve félretesznek a nyugdíjas énüknek. Ez a szokás. Van miből túrázni, enni, inni, utazni.
A kérdés továbbra is ez:
KI GONDOSKODIK MAJD A NYUGDÍJADRÓL?
A gyerekeitek? A TB? A kormány? Ugye tudjuk a választ.
Vagy: TE MAGAD GONDOSKODSZ! ELŐRE, MAGADNAK!
Fiatalok gondolkozzatok! Most még nem késő egy aránylag tisztességes összeget félretenni ÖREGKORI ÉNEDNEK. Csak magadra számíthatsz mindig, minden korban.
Hogy a nyugdíj ne arról szóljon majd, hogy mégis el kell menni dolgozni.
Legyen miből túrázni, enni, inni, utazni.
GYERE ÉS SZÁMOLOK NEKED!
"A jövő biztonságát segítem!"

Más írásaink a témában
Értesülj elsőként az újdonságokról!
Nem fogunk felesleges hírlevelekkel bombázni!
Öngondoskodom Információs levél - Csak ami hasznos...